A kis tó partjára érkeztek. Hermione nehezen engedte el Dracót, még most is remegett a lába a felindultságtól.
- Nyugodj meg, Granger! – szólt nyugodt hangon a férfi. - Nem fogom engedni, hogy bántson!
- Tudom, hogy megvédsz, csak mindig megdöbbent, ha valaki a származásom alapján elítél. Azt hittem, ez már a múlté, Voldemorttal együtt ez a vérmánia is megszűnt! – A boszorkány közben leült a hintaágyra.
Draco egy Invitóval két pohár Lángnyelv whiskyt hívott maguknak. Leült a nő mellé és az egyik poharat nekiadta.
- Nincs miért csodálkoznod, az emberek nem változnak meg. Nott ugyanabban nőtt fel, mint én – mondta, mialatt kortyolt az italból.
- De te felülemelkedtél ezen, nem? – kérdezett vissza a nő.
- Nem tudom, Granger! Azért azt tudnod kell, hogy ha nem kényszerülök arra, hogy a törvény miatt elvegyelek, hát nem kerestem volna a társaságodat.
- Ezt tudom, és hidd el, nálam is ez a helyzet. De ha őszinte akarok lenni, kellemesen csalódtam benned, Malfoy – mosolyodott el a nő.
- Nocsak! – mosolyodott el a varázsló is.
- Igen, talpig úriember vagy. Meglepő módon, ma már majdnem te vagy az az ember, akiben tökéletesen megbízom.
- Pedig lenne okod tartani tőlem.
- Jaj, ne kezdd! Ugye, te vagy az, Malfoy?
- Mit mond az orrod, boszorkány? – kérdezett vissza mosolyogva a férfi.


Hermione közelebb hajolt a mardekároshoz – na, nem mintha nem érezte volna tökéletesen a mentás illatot! –, és a fejét befúrta a vállgödrébe. Mélyen beszívta a férfi ismerősen kábító illatát és mosolyogva nézett fel rá. Mielőtt megszólalhatott volna, Draco megcsókolta.
A nő kis sóhajjal adta át magát a férjének, úgy érezte, nincs mitől tartania és nincs miért ellenállnia. Semmi megbánást nem érzett, nem érdekelte, hogy azt kérte Dracótól, hogy tartsa távol magát tőle. A férfi ajka lassan vált el az övétől, és néhány gyengéd puszi erejéig még élvezték egymás közelségét.
Draco törte meg a csendet.
- Megint megszegtem az ígéretemet - suttogta a varázsló. - Ámbár te sem tiltakozol úgy, ahogy azt kellene.
- Na, a végén még én leszek a csábító – suttogta a boszorkány.
- Már régóta az vagy – felelte kedvesen Draco. – Lehet, hogy már nem is izgatná a fantáziámat a dolog, ha túl lennénk rajta – bizonygatta.
- Ez egyre szebb lesz – nevetett fel Hermione. - Sajnálom, de én nem egészen így működöm.
- Tudom, ezerszer átrágod magad a dolgokon, mielőtt tennél akár egy lépést is!
- Hé, ez most elég szemrehányóan hangzott – nézett a férfira a lány.
- Nem annak szántam, de nem kellene ennyire megfontolnod minden lépésedet, mert a végén elfelejtesz élni – mosolygott le a boszorkányra Draco. – Nem gondolkodtál még ezen, ugye?
- Nem igazán – vonta meg a vállát Hermione. - Eddig biztonságban voltam.
- Biztonság? Granger, ne keverd össze a fogalmakat! Unalmasan éltél.
- Hé, ha ezt kedvesnek gondolod, közlöm, hogy nem az! – csattant fel most már a griffendéles. – Ne pocskondiázd le az életemet, amiről nem tudsz semmit!
- Nem tudok semmit? Emlékeztetlek, hogy sokkal többet tudok rólad, mint azt gondolod!
- Na igen, az állandó turkálás a gondolataimban!
- Ó, nem csak azzal! Hiszen az életed nyitott könyv mindenki számára! Elég csak végigolvasni az elmúlt évek újságcikkeit, minden le van írva bennük: Hermione Granger a hős Potter barátja, a mugli születésű eminens, a háború hőse, aki természetesen kiváló minősítéssel fejezte be tanulmányait a Roxfortban, a minisztérium üdvöskéje, aki tiltott varázslatokra vadászik… folytassam? Akinek, nincsenek botrányai, hiszen nincs is magánélete…
- Kérlek, hagyd abba! – A boszorkány szemét elfutották a könnyek. – Azt hittem, más lettél! De nem, alapjaiban nem változ…
- Granger, ne mondjál olyat, amit később megbánsz - tette a lány ajkaira a mutatóujját Draco, mintegy lezárva azokat. - Ezzel akarod távol tartani magad tőlem? Micsoda gyenge próbálkozás! Nem érzed, mennyire nem igaz az, amit mondani akarsz?
- Miért csinálod ezt? Miért mondasz nekem ilyeneket?
- Mert azt akarom, hogy dönts!

A boszorkány felpattant és gyors lépésekkel elindult a kastély felé, hogy minél távolabb legyen a mardekárostól. Draco sem kérette magát, szinte azonnal a nyomába szegődött.
A magas sarkú báli cipő nem segítette a lányt, a férfi pár lépéssel utolérte.
- Ne fuss el, Granger! Vállald fel a tetteidet!
- Nincs mit felvállalnom, Malfoy!
- Ó, valóban? Hát én meg azt gondolom, lenne! – A férfi áthatóan pillantott a boszorkányra.
- Mire gondolsz? – A nő szíve hevesen dobogott, remélte, hogy a férje nem az éjszakai látogatásairól beszél.
Malfoy arcáról semmit sem tudott leolvasni.
- Nos? - kérdezte a mardekáros.
- Nincs nos – felelte hevesen a nő. – Nincs mit felvállalnom!
- Rendben van. – A férfi elfordult tőle és a kastély felé indult. – Csak nehogy megbánd, Granger, hogy még magadhoz sem vagy őszinte – szólt halkan vissza a válla fölött.
Hermione lassan indult a varázsló után.
Kész, vége. Nem mehetek többé a szobájába, hiszen biztosan tudja, mit művelek. De akkor mi lesz? Nem akarok többé nélküle aludni. Vele akarok este lefeküdni és reggel felébredni! Igaza van, itt az ideje, hogy felvállaljam a tetteimet.


Draco mérgesen sétált a szobájába, dühös volt a boszorkányra.
Azt hiszi, nem tudom, hogy átjár hozzám éjszakánként! Persze, én sem jeleztem, hogy fenn vagyok, nehogy elriasszam. Örömmel tölt el, hogy bízik bennem, pedig nem is tudja, milyen kiszolgáltatott álmában. Sokszor hallom éjszakánként, ahogy a nevemet mondja és sohasem mérgesen – a férfi elmosolyodott –, Merlinre, nem gondoltam sosem, hogy ilyen nehéz szeretni valakit! Gondolatban akár meg is követhetném azokat a lányokat, akik belém szerettek a Roxfortban! Most tudom csak, hogy mit éltek át másnap reggel, amikor elküldtem őket. De ez a vibrálás, ez a csoda sosem történt meg velem. Pansybe sosem voltam szerelmes, elfogadtam, amit adott. Nem is gondoltam, hogy Nott ennyire szenved tőle. Vajon Pansy szereti ezt a fafejet? Vagy csak a kényszer tartja mellette? Szerette valaha? Mit érdekel ez engem? – A férfi immár higgadtabban ült le a fotelbe és elgondolkozva kortyolt bele a whiskyjébe.– Lehet, hogy Nott az, aki ránk tör? Neki lenne törleszteni valója, ha az ő fejével gondolkozom. Illetve ő kellően primitív ahhoz, hogy azt higgye, ez a megoldás a problémáira! Majd holnap beszélek Potterrel, hogy nézze meg, merre járt Nott a támadások idején.
Malfoy még folytatta volna a magával való társalgást, de eléggé kifárasztotta a nap, a rosszul sikerült esküvői parti, ezért szokásától eltérően korán aludni tért. Az ágyban egy ideig még forgolódott, majd rájött, hogy nem szórta magára az ellenbűbájt. Legyőzte a kétkedését - nem hitte, hogy Granger ma éjjel is meglátogatná –, és elvégezte a varázslatot. Tudta, hogy felébred, ha a nő mégis megjelenik, ezért aztán nyugodtan álomba merült.


Hermione fel-alá sétált a szobájában, azon morfondírozva, hogy mit tegyen. Igaza van a mardekárosnak, lépnie kell. Fel kell vállalnia azt, amit hetek óta csinál, titokban.
A nő nem igazán tudta, hogy kezdjen neki a dolognak, hiszen nem állhat csak úgy oda Draco elé, hogy itt vagyok! és kész. Az arcán megjelent az okoska-ránc, erősen koncentrált, de amint kitalált valamit, rögvest el is vetette.
Mit csináljak? Mégiscsak beszélnem kellett volna Ginnyvel, az ő tapasztalatára építve meg tudnám tenni az első lépést. Azt sem tudom, mit kell ilyenkor tenni! El akarom csábítani a férjemet. Milyen idétlenül hangzik! – A nő még a gondolatba is belepirult. – Valóban ezt akarom? Igen, ezt akarom!
Miután ilyen szépen eldöntötte magában, valami hihetetlen nyugalom szállta meg a griffendélest. A következő útja a szekrényéhez vezetett, hogy keressen magának valami szexis hálóinget. A szekrény előtt állva folytatta a töprengést.
Nem hiszem el, hogy ezt csinálom. Még hogy elcsábítom Dracót, ugyan már! Azt sem tudom, hogy kezdjek hozzá! Merlinre, mások vajon hogy csinálják?
Hermione Granger hirtelen nagyon bánta, hogy sosem olvasott ilyen témájú újságokat vagy könyveket. Most aztán sokra megy azzal, hogy háromszor is elolvasta a Roxfort történetét! Egyik lábáról a másikra állt, majd végül úgy határozott, hogy felveszi a szokásos hálóruháját. Talán abban nem érzi magát olyan kellemetlenül, mint ezekben a csipkecsodákban, és talán Malfoy sem jön rá rögtön, hogy mire készül. Miután elkészült, ránézett az órára és látta, hogy már majdnem éjfél van. Nem értette, hogy húzta el ennyi ideig a válogatást, hiszen még nem volt tíz óra sem, amikor nekiállt. Lassan megmarkolta a pálcáját, és mint már hetek óta rendszeresen, most is eltüntette a falat.


Draco abban a pillanatban felébredt, ahogy a nő becsusszant mellé az ágyába. Mivel Hermione most is hátulról ölelte át, megengedett magának egy mosolyt.
Mégis eljött. Nem gondoltam volna, hogy kiengesztelődik.
A griffendéles közel húzódott a férfihez, és mélyen belélegezte az ismerős férfias illatot, ami még nyugtatóbban hatott rá, mint a szokásos mentás. Hosszú ideig feküdt a férfi hátához simulva, de nem bírt elaludni. Dühösen fordult át a másik oldalára, majd hanyatt feküdt, ám kis idő elteltével ismét hátat fordított a varázslónak.
Álmában a férfi utána fordult és átölelte a derekát. A griffendéles belesimult Draco ölelésébe, de valahogy mégse találta a helyét. A feje tele volt az esti gondolataival, a kitárulkozással, ami küszöbön állt, a rá váró vallomással. Aztán meg ott van még ez a csábítás dolog is! Fogalma sem volt róla, hogy hogyan kezdjen bele. Mit fog szólni Malfoy? Megalázza? Elküldi? Vagy elfogadja őt és utána alázza porig és küldi el? Újabb fordulás következett, ezúttal szembe került a mardekárossal. A hold sápadt fényében a bőre még fehérebbnek tűnt, mint a nappali fénynél. A férfi arisztokratikus vonásain elgyönyörködve végigsimított az arcán. A bőre puha volt és meleg.
Milyen békésnek tűnik! Tiszta lelkiismerettel alszik. Miért is ne lenne békéje, nincs olyan titka, mint nekem! A nő újra hanyatt vetette magát, majd néhány perc múlva ismét hátat fordított a mardekárosnak.
- Merlinre, Granger, tengeri beteg leszek a saját ágyamban a hánykolódásodtól!
Hermione megmerevedett. Hirtelen azt hitte, hallucinált, de akkor megérezte Draco száját, amint finoman megcsókolja a nyakát.
- Nyugodj már meg és próbálj meg aludni! – suttogta a férfi. – Ja, és lélegezz, kérlek! – tette hozzá a hangjából ítélve, mosolyogva.
A boszorkány nem is vette észre, hogy visszatartja a lélegzetét, annyira lekötötte az a kellemes borzongás, amit a férfi alig-puszija okozott.
- Te fent vagy? – kérdezte csodálkozva.
- Úgy tűnik – felelte a varázsló és felkönyökölt a nő mögött.
- Azt hittem, alszol – motyogta a lány és a férfi felé fordult. – Miért vagy fenn?
- Van fontosabb kérdés is ebben a percben, nem gondolod?
- Mire gondolsz? – húzta az időt a boszorkány.
- Rád. Mit keresel itt?


Hermione mély levegőt vett, és mintha egy gát szakadt volna át benne, beszélni kezdett:
- Már hetek óta melletted töltöm az éjszakákat. Minden éjjel, miután elaludtál, eltüntettem a falat, átjöttem, és egy bűbájt szórtam rád - amit egy könyvben olvastam -, hogy ne érezd meg a jelenlétemet.
- Tudom – válaszolta halkan a férfi.
- Tessék? – nézett rá a nő.
- Tudom, hogy itt alszol – ismételte meg Draco.
- De hát hogyan?
- Emlékszel, amikor a bálban voltunk? – A nő csak bólintott. - Másnap ébredéskor megéreztem a samponod illatát a szobámban. Azt hittem, az érzékeim játszanak velem amiatt, hogy az előző este a karjaimban tartottalak, de amikor negyednapra sem változott semmi, aggódni kezdtem. Blaise-zel együtt ebédeltem és elmondtam neki igencsak nagy vonalakban a dolgot, és ő felhívta a figyelmemet egy könyvre. A titkok éjszakájára. – A férfi itt Hermione szemébe nézett. – Arról beszéltél, ugye?
- Igen, az volt a könyv címe. De honnan tudtad, hogy mit teszek?
- A következő éjszaka készítettem magamról egy másolatot és „ő” feküdt az ágyban, mikor átjöttél. Én a fotelben ültem, csak épp kiábrándítottam magam, hogy lássam, mi történik.
- Miért nem szóltál?
- Miért szóltam volna? Nem akartalak elijeszteni magamtól. Örültem, hogy a karjaimban tarthatlak anélkül, hogy elrohannál.
- Ezek szerint nem jó a bűbáj a könyvben – mormolta Hermione, de a szíve ujjongott attól, amit Draco mondott.
- De, jó az, csak én kitaláltam egy ellenbűbájt. Arra viszont még nem tudtam, ami elvisz reggelre.
- Mielőtt felébrednél. Azt én találtam ki, talán azért nincs rá megfelelő ellenbűbájod!
- Mi vitt rá az első alkalommal, hogy ide gyere? Hiszen ezzel tulajdonképpen, ha úgy veszem, megtetted, amit kértem, és te jöttél hozzám!
A griffendéles mélyet sóhajtott. Úgy döntött, itt az ideje annak, hogy felfedje a kártyáit.
- Hiányoztál, Draco. Azért jöttem ide, mert hiányzott az érintésed, az illatod, a biztonság, amit a jelenléted ad– nézett őszintén a férfi szemébe Hermione.


A varázsló lelkét öröm töltötte el.
- Azt hittem, ma nem jössz el hozzám. Mi hozott mégis ide?
- Az, amit korábban mondtál. Ideje felvállalnom a tetteim és döntenem dolgokban – Hermione elpirult. - Nem akarom, hogy elszaladjon mellettem az élet.
- Örülök, hogy így döntöttél – Draco megsimította a boszorkány arcát.
- Másban is döntésre jutottam – a lány csak suttogott.
Draco érdeklődve vonta fel a szemöldökét.
- Valóban? Megtudhatom, miről beszélsz?
Merlinre, hogy mondjam meg neki, hogy el akarom csábítani? Azt akarom, hogy elvesszünk egymásban és érezzem, hogy hozzá tartozom! Malfoy, remélem itt vagy a fejemben, mert ezt biztos nem tudom neked elmondani!
Draco elmosolyodott. Várta, hogy a boszorkány mit mond neki.
- Hát… szóval… - kezdte a lány nem túl fényesen a mondandóját. – Arról van szó, hogy én… hogy te… hogy mi…
- Tudom, Hermione – kegyelmezett meg neki Draco –, és Merlin a tanúm, mennyire szeretném nyélbe ütni ezt az egymásban elveszést, de úgy gondolom, a mai éjszaka nem a legmegfelelőbb alkalom erre. Most kezdünk átlépni egy magasabb szintre a kapcsolatunkban, nem akarom, hogy úgy érezd, minden lépést meg kell tenned még ma. Most csak élvezzük, hogy együtt vagyunk, jó?
A lány hozzásimult a mardekároshoz, aki gyengéden megpuszilta a homlokát.
- Aludj csak, Granger! Nem lesz semmi baj!
- Jó éjt, Draco – suttogta a férfi mellkasába a boszorkány, és szinte azonnal álomba merült.
Draco még sokáig ébren nézte a karjában alvó feleségét.

21. fejezet