8. fejezet: Mélyen, a felszín alatt



Hermione nem is figyelte, merre megy, csak minél távolabb akart kerülni az étteremtől. Celest minden szava egy-egy tőrdöfés volt a szívébe.
Amikor már kezdte azt hinni, hogy talán újra visszatér minden a normális kerékvágásba, és lassan megszokja az új életét, jön ez a nő és tönkretesz mindent.
– Miért bánt ez engem egyáltalán? Hiszen nem is szeretem Dracót – győzködte magát. Teljesen összezavarodott, már a saját érzéseiben sem volt biztos. A könnyek megállíthatatlanul folytak le az arcán.
Amikor bizonytalanul felnézett, látta, hogy a kikötő menti sétányon jár. Az egyik közeli padhoz sétált, és leült rá. Fázósan összefonta maga körül a karjait, nem tudta, mit tegyen.
Semmi másban nem volt biztos, csak abban, hogy nem akarja látni Dracót.
Pedig a nap folyamán minden olyan jól alakult. Kicsit közelebb került a férjéhez, és kezdte kellemesen érezni magát mellette.
Igen, a férjéhez. Keserűen elhúzta a száját. Most először gondolt Dracóra úgy, mint a férjére.
Eddig annyira furcsának és hihetetlennek tűnt, hogy ők ketten tényleg egy pár lettek. Aztán ahogy a napok lassan teltek, egyre több mindent hallott a kapcsolatukról. Emlékeket, amikre ő nem emlékezett és érzéseket, amiket ő nem érzett. Legalábbis eddig azt hitte, sohasem tudna beleszeretni Dracóba.
Mióta csak ismerte, folyton gorombán viselkedett vele, sértegette, az utolsó évben pedig már rá is támadt. Nem hitte volna, hogy az általa ismert mardekáros görénynek van egy másik oldala, egy sokkal emberibb, egy sokkal szimpatikusabb.
Képes volt rávenni arra, hogy seprűre üljön, pedig egész életében (már amire emlékezett) tériszonya volt és rettegett a repüléstől, Draco mégis rávette, és ha őszinte akart lenni, egyáltalán nem bánta meg.
Az együtt töltött kellemes nap, a Dracóval töltött órák nem hagyták hidegen. Jó érzés volt beszélgetni, sétálni, piszkálódni, vagy egyszerűen csak szótlanul ülni mellette. Olyan megmagyarázhatatlan biztonságérzete támad, amikor vele volt, amit még Harry, vagy Ron mellett sem érzett soha. Nem tagadhatta le a vonzódást sem, ami egyre nyilvánvalóbbá vált köztük.
A férje megtett mindent az elmúlt napok során, hogy újra közelebb kerüljenek egymáshoz. Ő valamiért mégsem tudott megbízni benne teljesen, bár nem tudta volna megindokolni, hogy miért. Végre itt a válasz: mert megcsalta. Talán tudott is róla, csak a többi emlékével együtt kitörlődött ez a fájdalom is.
El kell mennie innen, minél messzebbre, ahol Draco nem találhat rá. Tisztázni akarta az érzéseit, de tudta, hogy ha barátaihoz megy, addig nem hagyják majd békén, amíg el nem mesél nekik mindent. Nem, most egy olyan helyre akart menni, ahol nem tesznek fel kérdéseket, ahol egyszerűen csak mellette állnak. Hirtelen eszébe jutott, kihez fordulhatna. Keresett a közelben egy kihalt utcát és dehoppanált.


Draco, miután faképnél hagyta Celestet, felesége keresésére indult. Végigjárta az útvonalat, amin az étterem felé jöttek, de nem találta őt sehol.
Átkozta magát, amiért nem szórt Hermionéra a biztonság kedvéért egy követő bűbájt. – Mi lesz, ha történik vele valami? – visszhangzott a fejében a kérdés. Az biztos, hogy azt soha nem tudná megbocsátani magának.
Végre kezdtek közelebb kerülni egymáshoz, jól érezték magukat, erre jön az az ostoba nő és bosszúból elront mindent.
Ha Hermione nem vesztette volna el az emlékeit, akkor tudná, hogy a szőke nő rosszindulatú vádaskodásainak semmi alapja sincsen.
Két hónappal ezelőtt, az egyik estélyen, ahova ők is hivatalosak voltak, Celest félrehívta és nyíltan felkínálkozott neki.
Dracót egyáltalán nem lepte meg a dolog, mivel az egy hónap során, mióta ismerték egymást, a nő többször is meglátogatta őt az irodájában ostoba, mondvacsinált ürügyekkel, hogy rávegye őt, ebédeljenek, vagy vacsorázzanak együtt.
A férfi először finoman próbálta leszerelni Celestet, de miután látta, hogy így nem ér célt, azon a bizonyos estélyen betelt nála a pohár és minden finomkodás nélkül elutasította a nőt. Hermionénak még aznap este beszámolt az egészről, és ő biztosította arról, hogy megbízik benne.
Ezzel szemben most, amikor a felesége ilyen összezavarodott és sebezhető állapotban van, nem meglepő, hogy kételyei támadtak. Draco csak abban reménykedett, hogy minél előbb megtalálja, hogy megmagyarázzon neki mindent.


Hermione a Roxfort főkapuja elé hoppanált. Mivel a nyári szünet nemrég vette kezdetét, nem tartott attól, hogy túl sok emberrel összetalálkozna.
Épp azon gondolkodott, hogy előre küldi patrónusát, amikor a kapu nyikorogva kinyílt. Először azt hitte, egy tanár jött elé, de sehol sem látott senkit.
Sietős léptekkel indult tovább a kastély felé vezető úton. Már este tíz óra is elmúlt, így amikor az igazgatói iroda felé vette az irányt, megfordult a fejében, hogy talán nem találja majd ott Perselust. Vagy ha ott is találja, nem biztos, hogy ilyen későn kitörő lelkesedéssel fogadja majd, de úgy döntött, vállalja a kockázatot.
A kőszörnyekhez vezető folyosón mozgásra lett figyelmes. Megkönnyebbülten vette észre a felé tartó suhogó, fekete talár tulajdonosát.
– Hermione, mi történt? Mit keresel itt? – kérdezte Piton, amikor a nő mellé ért.
– Én csak … – kezdte a boszorkány, de elcsuklott a hangja. Szája megremegett és újra könnyek szöktek a szemébe. – Perselus – suttogta és a meglepett férfi karjába vetette magát.
Piton nem mozgott otthonosan az érzelmek kimutatása, vagy a vigasztalás terén, ezért kissé esetlenül viszonozta a nő ölelését.
– Próbálj megnyugodni – mondta neki.
Néhány perc után Hermionénak sikerült összeszednie magát. Elhúzódott, és egy bocsánatkérő mosoly kíséretében nézett a fekete szemekbe.
– Sajnálom, nem akartalak így lerohanni – suttogta bizonytalanul.
– Gyere az irodámba, ott beszélhetünk. Itt még a falnak is füle van – mondta, miközben egy megvető pillantást vetett a jobb oldali falon lógó festményre, aki meg sem próbálta titkolni, hogy hallgatózik.


Az igazgatói irodában Hermione egy pillanatra minden baját elfelejtette, amikor meglátta az asztal mögötti falon lógó portrét.
– Dumbledore professzor! – kiáltott fel meglepetten.
Az idős varázsló barátságos mosollyal nézett a nőre félhold alakú szemüvege mögül.
– Hermione, örülök, hogy újra látom.
– Bocsánat, csak nemrég tudtam meg, hogy mi történt önnel … – kezdett mentegetőzni Hermione, de a volt igazgató leintette.
– Semmi baj, Perselus már beszámolt arról, mi történt.
Piton álom bűbájt szórt az összes festményre, kivéve Dumbledore-ét, aztán helyet foglalt a lánnyal szemben, és várakozóan ránézett.
– Szeretnél beszélni róla? – kérdezte.
– Nem – rázta meg a fejét.
– Rendben van – mondta a sötét hajú varázsló, és kényelmesen hátradőlt a székében. Néhány percig senki sem szólalt meg. Hermione nem bírta tovább, kitört belőle a bánat.
– Hogy tehette ezt velem? Azt mondta, szeret.
– Én magam is szívesen osztoznék a felháborodásodban, ha tudnám, miről van szó – jegyezte meg nyugodtan Piton.
A nő felemelte a fejét, és a férfi szemébe nézett.
– Legilimentálj! – mondta.
– Biztos vagy benne?
– Igen. Megbízom benned, de erről most nem tudnék beszélni.
Piton bólintott, aztán a szemkontaktust fenntartva, amilyen óvatosan csak tudott, behatolt az elméjébe. Végignézte az este emlékeit.


– Nem hittem volna, hogy ilyen ostoba tudsz lenni – mondta nyugodt hangon, miután végzett.
– Tessék? – döbbent meg a nő.
– Javíts ki, ha tévednék, de elhitted, amit egy vadidegen nő állít, minden bizonyíték nélkül. Ez egyszerű butaságra vall.
– Nem vagyok ostoba – kelt ki magából Hermione.
– Akkor ne is viselkedj úgy. Én meg már azt hittem, eljött a világvége – jegyezte meg Piton gúnyosan.
– Azt hittem, a barátom vagy!
– Igen, az vagyok. Éppen ezért világítok rá arra, hogy hibáztál. Nincs semmi bizonyíték arra, amit az a nő mondott. Egyszerűen csak össze akart ugrasztani titeket, hogy szabad legyen előtte az út. De ami engem jobban foglalkoztat, hogy miért törtél össze ettől a hírtől ennyire? Nekem a múltkor azt mondtad, hogy nem vagy szerelmes Dracóba.
– Én nem is …
– Akkor miért érdekel, hogy ha más nőkkel van? – szegezte neki a kérdést Piton.
– Csak azért, mert állítólag a férjem, és most kiderült, hogy megcsalt. Szerinted örülnöm kéne?
Piton fáradtan sóhajtott egyet, aztán válaszolt. – Hermione, megértem, hogy a kialakult helyzetben össze vagy zavarodva, és már a saját érzéseidben sem bízol. Viszont annyit biztosan állíthatok, hogy Draco szeret téged, és soha nem csalna meg senkivel.
– De én nem bízom benne – fakadt ki a boszorkány. – Bármennyire is közel akar kerülni hozzám, egy érzés legbelül mindig azt súgja, hogy ne bízzak meg benne. – Tiltakozóan felemelte a kezét, amikor látja, hogy Piton szólni akar. – Most ne gyere nekem azzal, hogy ez csak természetes, mert csak a rosszra emlékszem vele kapcsolatban. Nem, ez valami más miatt van. Valami miatt, amire nem emlékszem.
– Arra célzol, hogy talán soha nem is szeretted Dracót igazán?
– Nem tudom. Mindenki folyton csak azt szajkózta nekem az elmúlt napok során, hogy ő és én mennyire szeretjük egymást, és milyen közel állunk egymáshoz. De ha így van, akkor miért érzem mégis ezt a bizonytalanságot?
– Nézd, nem vagyok valami jó véleménnyel a barátaidról, és mindig is tudtam, hogy Potterbe és Weasleybe egy csepp értelem sem szorult. Azt hiszik, azzal segítenek neked, ha úgy kezelnek, mintha mi sem történt volna, de ezzel csak azt érik el, hogy még bizonytalanabbá válsz, és rosszabbul érzed magad. Nem kell semmit sem tenned, vagy mondanod, egyszerűen csak hallgass önmagadra.


Piton töprengett néhány másodpercig, aztán újra megszólalt. – Ezt nem akartam elmondani neked, mert úgy gondoltam, csak még jobban összezavarlak vele, de talán tudnod kell róla, hogy egy kicsit jobban megértsd az érzéseidet. Mint már mondtam neked, amikor nálatok jártam, sok mindent megosztottál velem, amit a kis barátaidnak, vagy akár még Dracónak sem mertél elmondani. A helyzet az, hogy amikor a háború vége felé összejöttetek, és ezt a többiek megtudták, nem fogadták kitörő örömmel.
– El tudom képzelni – szólt közbe Hermione.
– Épp egy csúnya veszekedésen voltál túl, amikor úgy döntöttél, bemész beszélgetni Dracóhoz. Amikor benyitottál a Mr. Zambinivel közös szobájukba, Dracót az ágyán találtad Miss Parkonsonnal.
– Tudtam! Éreztem, hogy nem hihetek neki, hogy nem bízhatok benne – csattant fel a nő.
– Ha hagynád, hogy befejezzem – szakította félbe a dühöngését Piton. – Szóval az ágyon találtad őket, de nem voltak meztelenek, és Draco elmagyarázta neked, hogy Miss Parkinson mászott rá, pont akkor, amikor te benyitottál. Később, amikor azok ketten Mr. Zambinivel összejöttek, a lány bevallotta neked, hogy megpróbálta elcsábítani akkor Dracót, de ő elutasította. Minden szépen elrendeződött, és te is látszólag elfelejtetted az ügyet, de nekem bevallottad, hogy sohasem tudtad ezt elfelejteni.
– És higgyem is el, hogy nem történt köztük semmi? Ki tudja, ha épp nem nyitok rájuk, akkor mi történik.
Piton arcán egy kínzott mosoly terült el. – Amikor elmesélted, akkor is ugyanezt mondtad. De nem az a lényeg, hogy mi történhetett volna, hanem hogy mi történt. Elutasította őt, ahogy abban is biztos vagyok, hogy ezt a nőt is, akivel ma este találkoztál.
– Mi van, ha nem vagyok képes megbízni benne? – kérdezte a nő bizonytalanul.
– Akkor soha sem lehetsz tökéletesen boldog vele. Egy kapcsolat az egymás iránt táplált érzésekre alapul, amik közül az egyik legfontosabb a bizalom. Ha ez nincs meg, akkor egy idő után tönkremegy a kapcsolat, hiába szeretik egymást a felek.
– Olyan okos dolgokat mondasz. Az igazgatói székkel együtt jár a bölcsesség is? – kérdezte egy halvány mosollyal Hermione.
– Nem, ez inkább saját tapasztalat.
– De én azt hittem, hogy senkibe sem voltál szerelmes.
– Voltam szerelmes, egyszer, nagyon régen. Most viszont nem rólam van szó, hanem rólad.
– Nem tudom, mit tegyek.
– Ha szeretnél, akkor itt maradhatsz. Pihenj le a szobámban, nekem úgyis van még néhány dolgom.
– Nem akarlak kitúrni – tiltakozott a nő.
– Ne aggódj, nekem ott van még a régi szobám. Mivel Lumpsluck professzor már kiköltözött, üresen áll.
Hermione elindult Piton után, aki megmutatta neki az igazgatói irodához tartozó hálószobáját. Az ajtóból még visszafordult, mert eszébe jutott még valami.
– Perselus, miért nyílt ki nekem a főkapu? Azt hittem, hogy erős védelemmel van ellátva.
– Ez igaz, de neked évekkel ezelőtt szabad bejárást biztosítottam, még akkor, amikor Weasley barátodnak kerestük az ellenszert.
– Értem. – Amikor Piton magára akarta hagyni, még utána szólt. – Köszönök mindent!


Draco már az őrület határán állt. Miután a városban nem találta Hermionét, vissza hoppanált a nyaralójukba, hátha már visszatért, de ott sem volt.
– Talán hazament – jutott eszébe az újabb lehetőség.
Az otthonukban azonban újabb csalódás várta. Sehol senki. Már azon gondolkodott, hogy szól Harrynek, hogy segítsen a keresésben, amikor hangokat hallott a nappali irányából.
Odaérve Perselus fejét pillantotta meg a lángok között.
– Csakhogy végre megvagy – mondta kissé bosszankodva a bájitalmester.
– Perselus, most nem érek rá. Hermione eltűnt és …
Piton félbeszakította. – Tudok róla. Itt van nálam.
– Micsoda? Jól van? – záporoztak a kérdések Dracótól.
– Ne aggódj, a körülményekhez képest jól van. Tudom, mi történt.
– Perselus én nem csaltam meg Hermionét, ezt az egészet Celest találta ki.
– Gondolod, hogy ilyen békésen csevegnék veled, ha nem lennék biztos abban, hogy az egész csak hazugság? – mondta Piton gúnyosan.
– Azonnal odamegyek.
– Jöhetsz a kandallón keresztül is, úgy gyorsabb – ajánlotta Piton.


Draco kilépett a kandallóból. Azonnal felismerte a kis helységet, hiszen diákkorában sokat járt itt.
– Azt hittem, az igazgatói irodába hívsz.
– Most jobb, ha békén hagyod Hermionét. Nagyon felzaklatta, ami történt. Inkább csatlakozz hozzám egy italra – mondta Piton. Régi irodájában ült az asztalánál.
– Köszönöm, hogy vigyáztál rá, de beszélnem kell vele. Azt hiszi, hogy megcsaltam! – csattant fel dühösen a szőke varázsló. Az eddigi aggodalom helyét átvette a harag. Amíg ő mindenhol kereste a feleségét, Hermione végig biztonságban volt, de még csak eszébe sem jutott szólni, hogy ne idegeskedjen.
– Látom, nem csak neki kell lehiggadnia.
– A fenébe is, Perselus, egy idegen nő megvádol a feleségem előtt, hogy vele csaltam meg, mire Hermione minden kételkedés nélkül azonnal hisz neki. Még szép, hogy ideges vagyok!
– Értsd már meg, hogy csak arra emlékszik, amikor folyton csak bántottad és sértegetted. Ezt néhány nap alatt nem lehet csak úgy elfelejteni!
– Tudom jól, de akkor is bíznia kéne bennem.
– Jobb lenne, ha végre belátnád, hogy Hermione már nem teljesen ugyanaz, mint akit feleségül vettél. Azzal, hogy folyton csak a múltról beszélsz, nem segítesz neki. Most, a jelenben kell meghódítanod, és nem a régi szép időkről anekdotázgatni.
– Én megpróbáltam, de Celest mindent elrontott!
– Nyugodj meg. Holnap szépen megbeszéltek mindent – bíztatta Piton. Nem akarta elkeseríteni keresztfiát azzal, hogy a felesége nem csak az állítólagos megcsalás miatt borult ki ennyire.
– Remélem, Perselus, nagyon remélem – mondta Draco és felhajtott egy pohár whiskyt.



Sziasztok! Hogy tetszett a fejezet? Remélem nem okoztam csalódást! :) Örülnék néhány kritikának.

9. fejezet