4. fejezet: Hiszek neked



Hermione kicsit megnyugodott, hála Ginny vigasztalásának.
– Kérdezhetek tőled néhány dolgot?
– Persze, nyugodtan kérdezz.
– Ma délelőtt itt volt Pansy Parkinson, és Blaise Zambini, és olyan mások voltak… Pansy még meg is ölelt. Malfoy azt mondta, hogy nagyon jóban vagyunk velük, igaz ez?
– Igen, igaz. Tudod, hatodév végén ők hárman segítséget kértek a Rendtől, mert nem akartak beállni halálfalónak. Mivel máshol nem voltak biztonságban, beköltöztették őket a Grimmauld térre, hozzánk.
– De ennyi még nem elég ahhoz, hogy jóban legyünk velük. Ráadásul én összejöttem Malfoyjal – suttogta Hermione.
– Az biztos, hogy nem egyik percről a másikra történt, de elkötelezték magukat a jó ügy mellett. Képzeld, az első néhány napon ki sem dugták a képüket a szobájukból, sőt még az ételt is oda kérték, amíg anyu jól helyre nem tette őket – mosolyodott el Ginny a régi emléktől.
– Mit mondott nekik?
– A képükbe vágta, hogy ők itt nem vendégek, hanem a többiekkel egyenrangú tagok, ezért a munkából is ki kell venniük a részüket. Attól kezdve őket is beosztotta takarítani, és ugyanúgy leszidta őket, ha valamit elrontottak, vagy nem csináltak meg, mint minket szokott.
– Malfoy és a takarítás? Na ne, ezt nem hiszem el – rázta a fejét Hermione.
– Pedig így van. Bár az elején folyton panaszkodtak mindenért, szép lassan belejöttek, és megszokták az új szabályokat. Persze, ettől mi még nem voltunk jóban, volt sok csúnya veszekedés, főleg a fiúk között. Te voltál az első közülünk, aki leállt velük beszélgetni, és segített nekik, ha kellett. A te győzködésednek hála mi is szóba elegyedtünk velük, és kiderült róluk, hogy nem is olyan elvakult sznobok, mint azt gondoltuk.
– Jó, ez még hihető, de hogy én és Pansy olyan jó barátnők lennénk, az már túlzás.
– Ez akkor történt, amikor már Dracóval randiztál. Tudod, akkor Pansy már Blaise-be volt szerelmes, így nem voltatok „ellenfelek”.
– Igaz, hogy Sophie születésekor ti éppen utazgattatok? Hogy hagyhattátok magára Ront?
– A végső csata után Harry minden lépését riporterek követték, és szüksége volt egy kis kikapcsolódásra, ezért az esküvőnk után a legnagyobb titokban elutaztunk. Néhány nappal később támadt Ronra két rejtőzködő halálfaló. Mi az egészről nem tudtunk semmit egészen addig, amíg haza nem értünk.


– Olyan hihetetlen, hogy mindketten férjhez mentünk és gyereket szültünk.
– Ami azt illeti… – Ginny vidáman elmosolyodott.
Hermione értetlenül nézett rá, aztán rájött mire céloz barátnője.
– Terhes vagy?
– Igen. Most vagyok a második hónapban – simított végig még lapos hasán Ginny.
– Gratulálok! A többieknek elmondtad már?
– Még csak Harry tudja, és most már te. Várni akartam még egy kicsit, mielőtt szólok róla.
– James biztos örül majd egy kistestvérnek.
– Azt mondta, csak akkor vihetjük haza, ha fiú lesz, mert ő nem hajlandó a húgával babázni – kuncogott Ginny.
– Ezt biztos Sophie miatt mondta. Ahogy látom, nagyon szereti a fiatokat – mosolyodott el Hermione.
– Harry mindig azzal piszkálja Dracót, hogy ha nem vigyáz, a lányából Potter lesz. Erre ő mindig visszavág azzal, hogy az ő lányának van ízlése, amit az anyjától örökölt – mesélte Ginny nevetve.
– Közben önelégülten kihúzza magát, ugye? El tudom képzelni – húzta el a száját Hermione.
– Ne legyél már ilyen rosszindulatú. Draco nagyon rendes, és teljesen odavan érted. Legalább adj neki egy esélyt, hogy bizonyítson!
– Nem is tudom.
– Nem azt mondtam, hogy ugorj a nyakába, csak hallgasd meg. Abba még nem halsz bele. Különben is, mindig te szoktad mondogatni, hogy egy könyvet nem ítélhetünk meg a borítója alapján.
Hermione lassan bólintott. – Jól van, még meggondolom.


Eközben a dolgozószobában Draco épp Harryvel beszélgetett.
– Hogy alakulnak a dolgok köztetek? – faggatta Harry.
– Rosszul. Egyáltalán nem hiszi el, amit mondok, lassan már ott tartunk, hogy szóba sem áll velem.
– Végül is, őt is meg lehet érteni. Csak arra emlékszik, hogy milyen szemét voltál velünk a suliban, arról, ami utána történt, már nem tud semmit.
– Köszönöm, Harry. Ez aztán a biztatás – gúnyolódott Draco.
– Szívesen, máskor is – vigyorgott Harry. – Ne keseredj el, lassan mindenre vissza fog emlékezni.
– Luna azt mondta, hogy ha nem tudjuk meg, milyen átokkal találták el, nem tudják meggyógyítani.
– Ne aggódj, a két legjobb emberemmel együtt dolgozunk az ügyön, meg fogjuk találni azt a férfit, aki megtámadta Hermionét.
– Remélem, minél előbb! Nem akarom elveszíteni a feleségem – keseredett el Draco.
– Addig is, beszélgess vele minél többet, és mutasd meg neki a jobbik oldalad.
– Igazán kedves, hogy tanácsot próbálsz adni, de nőügyekben egyelőre még nem szorulok rád – vágott vissza Harrynek.
– Ugyan már, Draco, szívesen segítek, elvégre egyszer úgyis egy család leszünk – piszkálta Harry. Tudta, hogy ezzel tudja legjobban idegesíteni az exmardekárost.
– Az én kislányom nem fog Jameshez menni, arról ne is álmodj!
– Ha nem Jameshez, akkor a másik fiunkhoz – vont vállat Harry.
– Másik fiatokhoz? Te meg miről beszélsz?
– Ginny gyereket vár – jelentette be Harry boldog mosollyal az arcán.
Draco először megdöbbent, aztán odalépett hozzá, és gratulált neki.


Amikor a férfiak visszatértek a nappaliba, Hermione rábeszélte barátait, hogy maradjanak náluk vacsorára. Már majdnem elindult, hogy szóljon a gyerekeknek, amikor James szaladt le a lépcsőn, nyomában Sophie-val.
– James, gyere vissza! – kiabált neki a kislány, de Jamesnek esze ágában sem volt szót fogadni. Anyjánál keresett menedéket.
– Mi történt? – faggatta Ginny.
– Sophie azt mondta, hogy az új babája a mi gyerekünk, ezért össze kell házasodnunk – válaszolt James panaszos hangon.
A felnőttek alig bírták visszafogni a kitörni készülő nevetésüket.
– Igazán szép babád van, kicsim, de a házassághoz még mindketten túl fiatalok vagytok – magyarázta Hermione Sophie-nak.
– Különben sem hagynám, hogy hozzámenj – rázta a fejét Draco. – Sophie, te sokkal jobbat érdemelsz.
– De nekem James kell – lázadozott a kislány.
Draco erre olyan elkeseredett képet vágott, hogy a többiekből kitört az eddig elfojtott nevetés.
– Hát, cimbora, úgy néz ki, ezt a csatát elvesztetted – vigyorgott Harry. – Sajnálom, James, de úgy tűnik, Sophie már eldöntötte a dolgot. Már pedig ha egy nő valamit a fejébe vesz…
– Harry Potter! Remélem ezt most nem sértésnek szántad – támadt neki Ginny.
– Ugyan dehogy, drágám. Tudom, hogy neked mindig igazad van – próbálta békíteni feleségét Harry, kevés sikerrel.
Miközben barátai évődését hallgatta, Hermionéban akaratlanul is felmerült a kérdés, hogy vajon Draco és közte volt-e valaha is ennyire szoros a kapcsolat? Harryéken tisztán látszott, mennyire imádják egymást. Ginny azt mondta ugyan, hogy Draco és ő is nagyon szerették egymást, de ez még mindig hihetetlennek tűnt a számára.
Dracora nézett, aki épp Harryt ugratta. Mintha megérezte volna, hogy figyeli, felé fordult és a pillantásuk találkozott. A férfi szeme még mindig vidáman csillogott, de most úgy tűnt, gyengédség is csillant a szürke szemekben, és még valami más. Vágy.
Hermione zavarba jött ettől a pillantástól, ezért elkapta a tekintetét. Most merült fel benne először komolyabban, hogy talán ez a házasság Dracóval nem is hazugság. Talán neki is sikerült megtalálnia azt a valamit, amit kicsit mindig is irigyelt a barátaitól.
Bár még mindig nem bízott Dracóban túlságosan, úgy döntött, meghallgatja, aztán eldönti, hogy hisz-e neki, vagy sem.


A vacsora vidáman zajlott. Még Sophie is abbahagyta a duzzogást, de ahhoz ragaszkodott, hogy James mellé üljön. Ginny viccesen meg is jegyezte, hogy a kislány már ilyen fiatalon is igazi Malfoyhoz méltón parancsolgat.
Vacsora után James kiharcolta, hogy menjenek ki repülni egyet.
– Draco bácsi, én veled repülök – határozta el a kisfiú.
– Akkor Sophie, te repülhetsz velem – ajánlotta fel Harry.
– Köszönöm, Harry bácsi, de te nem repülsz olyan jól, mint apu – utasította el a kislány.
– Honnan tudod, ha még nem is próbáltad?
– Mert az én apukámnál senki sem repül jobban – válaszolta Sophie gyermeki ártatlansággal.
Draco ezt hallva olyan önelégült arcot vágott, hogy azt még Hermione sem állta meg nevetés nélkül.
– Az én apukám sokkal jobban repül, mint a tiéd – szállt vitába a kislánnyal James.
– Akkor miért akarsz az én apukámmal repülni?
– Mert vele még sohasem repültem, és kíváncsi vagyok, mit tud.
– Talán mi is repülhetnénk egyet – vetette fel Ginny Hermionének, hogy véget vessen a veszekedésnek.
– Én nem hiszem, hogy ez jó ötlet – tiltakozott a nő.
– De miért? Hiszen már te is szeretsz repülni, mióta legyőzted a tériszonyod.
– Jobb lenne, ha Hermione még egy darabig nem repülne egyedül. Nem akarom, hogy baja essen – karolta át felesége vállát Draco.
Úgy tűnt, a többieknek egyáltalán nem furcsa így együtt látni őket, Hermionét mégis zavarta a dolog, ezért észrevétlenül elhúzódott a férfitól, és Harryék mellé sétált.


A gyerekek nagyon élvezték a repülést, végül megállapodtak abban, hogy mindkettejük apukája nagyon jól repül.
Ginnyék nem sokkal később elbúcsúztak barátaiktól, és a kandallón keresztül távoztak.
Kisebb veszekedés után Sophie-t is sikerült lefektetni. Már az első mese után elaludt, elvégre kimerítő napja volt. Hermione úgy döntött, másnap beszél Dracóval, ezért gyorsan elbúcsúzott tőle, és a szobájukba lépve bezárkózott.
Draco egy pillanatig arra gondolt, követi a feleségét, de aztán elhessegette az ötletet. Hermione még mindig nem bízik benne, ezzel pedig csak azt érné el, hogy a felesége még jobban elfordulna tőle.
Belépett a vendégszobába, és elővarázsolt magának egy üveg whiskyt és egy poharat. Nem akarta leinni magát, de szüksége volt egy italra, hogy lehiggadjon.
Eszébe jutott, hogy talán keresztapja tud valami megoldást Hermione emlékezetkiesésére, ezért előkapott egy pergament és üzenetet írt neki, amiben megkérte, látogassa meg őket minél előbb.


Reggel Hermione korán felébredt. Az aggodalom és kavargó gondolatai miatt nem aludt túl sokat. Lezuhanyozott és felöltözött. Úgy döntött, lemegy a könyvtárba és választ magának egy könyvet, hogy kicsit elterelje a figyelmét.
Mindig is kikapcsolódás volt számára az olvasás. Ilyenkor belemerülhetett a saját kis világába, ahol nem zavarta senki és csak arra koncentrált, amit olvasott. Nem voltak zavaró érzések, vagy bizonytalanság, amit mostanában egyre gyakrabban érzett, ha Draco közelébe került.
Amikor kiválasztott egy érdekesnek tűnő könyvet, átsétált a nappaliba, mert ott világosabb volt. Már több mint egy órája olvasott, amikor Draco lépett be az ajtón.
– Jó reggelt! Látom, te sem tudsz aludni.
– Jó reggelt! Nem, nem igazán – értett egyet Hermione. – Örülök, hogy korábban lejöttél, szeretnék beszélni veled – folytatta, miközben becsukta a könyvet és az asztalra tette.
– Szerintem is ideje lenne beszélnünk kettőnkről – ült le Draco Hermione mellé.
– Ginny tegnap meggyőzött arról, hogy ez az egész – bármennyire hihetetlennek tűnik is a számomra – igaz. Figyeltelek az elmúlt néhány nap során és tényleg megváltoztál, már nem vagy az a beképzelt ficsúr, mint régen.
– Köszönöm szépen – húzta el a száját Draco.
Hermione elmosolyodott a férfi reakcióját látva. – Azért ne tagadd, hogy nem voltál éppen a legkedvesebb ember a világon.
– Tudom, de már megváltoztam.
– Nézd, ez az egész nem csak nekem nehéz, hanem neked is. Ha tényleg igaz, amit Ginny mesélt, akkor nagyon közel álltunk egymáshoz – nézett a férfira zavartan.
– Még most is közel állunk egymáshoz és szeretjük egymást – fogta meg Draco Hermione kezét.
– De én nem emlékszem semmire a közös életünkből, még a lányunkra sem. Mi lesz, ha soha többé nem jönnek vissza az emlékeim?
– Együtt megoldjuk. Nem fogom hagyni, hogy ez az egész elszakítson minket egymástól.
– Mit akarsz tenni? – húzta el a kezét a nő.
– Ha kell, akkor újra kezdjük az egészet. Tudom, hogy a szíved mélyén még mindig szeretsz, csak most össze vagy zavarodva.
Hermione már válaszolni készült, amikor furcsa zajokra lett figyelmes. A hang irányába fordultak.
A fellobbanó zöld lángok közül egy régi ismerős tűnt fel. A férfi kilépett a kandallóból, hosszú, fekete haját félresimította az arcából. Csak ekkor vette észre az őt figyelőket.
Máskor gúnyos vonásai kicsit ellágyultak és őszinte mosollyal lépett közelebb Hermionéhez. Karjánál fogva felhúzta őt, és átölelte.
– Hermione, hogy vagy? – kérdezte Piton tőle szokatlan aggodalommal a hangjában.
A nő annyira megdöbbent volt professzora üdvözlésétől, hogy szóhoz sem jutott.
Hirtelen torokköszörülés hangzott fel mellettük. Mindketten odanéztek. Draco, – akit Piton eddig figyelmen kívül hagyott –, egyáltalán nem volt elragadtatva a látványtól.
– Perselus, elengednéd végre a feleségemet?



Üdv mindenkinek! Tudom, kicsit rövid lett ez a fejezet és a végére lett benne függővég is, de talán így sem lett olyan rossz... :) Kritikáknak most is nagyon örülnék!

5. fejezet