Draco már sokadszorra gondolta végig a Perspicax által elmondottakat. Ami furcsa volt, hogy a lény egy emberi behatolóról beszélt, akinek van egy más dimenzióban létező segítője. Más dimenzió… a varázsló nem tudta kiszedni belőle, konkrétan mire gondol.
Amikor pontosítást kért, csak annyit mondott a tisztán látó, hogy az egyik támadó nem ember.
A bejutáshoz megint Draco alakját vette fel az idegen, a nyomok erre utaltak, talán ezzel sikerült megtévesztenie a védővarázst, bár ebben a férfi kételkedett. A külső jegyekkel a házimanókat ugyan meg lehet vezetni, még Grangert is, de egy bűbájt nehezen. A másik segítő, aki nem ember, na, az lehet a bejutás kulcsa.
Grangerről eszébe jutott a bagoly. Hívta is Silvert, de aztán meggondolta magát. Minek zavarja a boszorkányt? Biztosan jól szórakozik a barátnőivel. Az Odú biztonságos a számára, hiszen ott van Potter és Weasley is, két jól képzett auror.
Malfoy lassan felállt az asztaltól. Patty azonnal megjelent.
- Befejezte a vacsorát, fiatalúr?
- Igen Patty, köszönöm.
- Hozhatok egy pohár bort?
- Nem, ma korán visszavonulok.
- A kisasszony nem tér haza?
- Nem Patty, a barátnőjénél alszik – felelte a férfi.
- Értem. Akkor jó éjszakát, uram!
- Jó éjt, Patty, feküdjetek le Hattyvel, ma már nem lesz szükségem rátok!
A manó halk pukkanással távozott.

Malfoy odasétált a kandallóhoz és töltött magának egy pohár Lángnyelv whiskyt. Az ital égette a torkát, de fel is melegítette.
Furcsa ürességet érzett, hogy Granger nem volt a kastélyban. Hiányzott neki a beszélgetés a vacsoránál, a mosolya, amikor meglátja a desszertet… A férfi határozottan megrázta a fejét.
Fáradt vagyok, azért jut ilyesmi az eszembe. Még hogy hiányzik Granger! Ugyan! Hiszen csak pár hete jelent meg az életemben és valójában még kevesebb időt töltöttem vele! Nincs is miért hiányozzon! Azt sem tudom, hogyan fog viselkedni, ha hazajön! Merlinre, mi folyik itt? Miért gondolok rá?
Eszébe jutott a legelső találkozása a tudálékos eminens Hermione Grangerrel, még akkor, amikor a Roxfortba kerültek. Aranyos volt a rengeteg, kócos hajával, okos szemeivel, ahogy állt ott és nyíltan nézett rá. Aztán a Potterrel való sikertelen barátkozási kísérlete után már csak ellenségekként álltak szemben egymással. A közös óráikon az agyára ment az okoskodásával, azzal, hogy szinte mindenből jobb volt nála. Az állandó könyvtári gubbasztása és az állandó felkészültsége viszont tetszett neki, de természetesen ezt nem mutathatta ki, hanem rendes mardekáros szokás szerint gúnyolta érte. Pedig sokkal szívesebben dolgozott a lánnyal az órákon, mint bármelyik másik diákkal, mert Granger felkészült volt, alapos és gyors. Nem kellett még arra is figyelnie, hogy nehogy valamit összekeverjen a társa, ami főleg Piton óráján lett volna nagyon kellemetlen. Többször látta, amikor a Roxfort kertjében a füvön ülve tanult, vagy a tónál a hatalmas polipot bámulta. Néha már szinte úgy érezte, kémkedik a lány után. Szerencsére sosem volt egyedül, Pansy vele tartott, így senki sem gondolhatta, hogy Grangert figyeli.
A férfi felhajtotta a maradék whiskyt, letette a poharát és a szobájába ment.

**

Reggel Hermione frissen pattant ki az ágyából és rögtön az ablakhoz sietett. Csalódottan vette tudomásul, hogy nem érkezett baglya Malfoytól és igyekezett elhessegetni azt a rémképet, hogy a szőke mardekárossal valami történt.
Biztos semmit sem talált a Perspicax, azért nem jött bagoly. Gondolom sokáig ott volt és ezért sem jött üzenet. De akkor miért remeg a gyomrom?
Lépéseket hallott a folyosóról, majd halk kopogást és Ginny hangját.
- Hermione, fenn vagy már?
- Igen – sietett ajtót nyitni a lány. – Jó reggelt, Ginny!
- Jó reggelt! Kész a reggeli!
Hermione mosolyogva lépdelt a vörös hajú griffendéles mellett.
- Jól aludtál?
- Mint a bunda – füllentette, hiszen többször felébredt arra, mintha kopogást hallott volna az ablakán.
- Remek – válaszolta Ginny, fürkészve nézve barátnőjére.
A barna hajú griffendéles arca feszült volt és bizony kissé kialvatlannak is tűnt.

Amikor beléptek az étkezőbe, megcsapta az orrát az eltéveszthetetlen mentaillat. Az asztalnál Draco állt, kezében egy kávéscsészével.
- Jó reggelt, Hermione!- köszöntötte udvariasan a lányt.
- Jó reggelt! – mosolygott rá a nő.
Ginny látta, ahogy a feszültség eltűnik barátnője arcáról.
Hmm. Még hogy nem szerelmes! – gondolta kajánul. – Olyan csapdába sétált bele ezzel a házassággal, amiről nem is sejtette, hogy létezik! Ezért nem volt jó se Krum, sem az én idétlen bátyám!
Ami viszont Ginnyt is váratlanul érte, az a varázsló arcán történő változás volt, amit a barna hajú griffendéles mosolya váltott ki. A mindig kimért és fensőbbséges arckifejezés eltűnt, és valami kézzel fogható gyengédségnek adta át a helyét.
- Minden rendben van otthon? –kérdezte a boszorkány.
- Igen, nem volt semmi olyan, amit eddig ne tudtunk volna!
- A sárgarépa?
- Az is rendben, megtaláltam az üregben.
Ginny döbbenten nézett egyikről a másikra, nem értette a témaváltást.
Draco és Hermione felnevetett.
- Semmi baj, Ginny, majd egyszer elmesélem – mondta a boszorkány.
Ekkor meghallotta a fejében Malfoy hangját.
- Valahogy köszönnünk kellene egymásnak, nem gondolod?
- Mire gondolsz? – kérdezett vissza.
- Merlinre, Granger, arra, ahogy a házastársak köszöntik egymást!
- Ó, igazad van. Kapsz egy puszit, rendben?
- Indulok érte!
Malfoy letette a csészéjét és a feleségéhez sétált. Amikor odaért óvatosan átölelte a boszorkány derekát, ő pedig a férfi vállaiba kapaszkodott. Draco lehajtotta a fejét, Hermione pedig lábujjhegyre emelkedve adott puszit az arcára. A varázsló viszonozta az üdvözlést. Mindez nem tartott tovább, mint tíz másodperc, de Ginny mosolyogva, mindent értve nézte őket.
- Elkészítettem a kávéd – szólalt meg a mardekáros.
A lány rámosolygott és leült. Ginny térült–fordult, az asztalra a kávé mellé kalács, vaj, tej, méz, tojás, sajt, sonka, kenyér is került.
- Kérlek, Draco, te is ülj le és reggelizz velünk. Szólok Lunának is! –tűnt el Ginny.
A szőke varázsló Hermionéra nézett, aki bólintott.
- Ülj csak le, egyél velünk. Ha a lányokat magad mellé állítod, a fiúkkal sem lesz gondod.
A boszorkányok hamar visszaértek.
- Jó reggelt! – köszöntötte őket Luna. – Micsoda finomságok!
A szőke boszorkány minden teketória nélkül leült és már kezdte is maga elé rakni a reggelit. Ginny még tett az asztalra egy kanna teát, majd ő is leült. Hermione először Draco tányérjára szedett az ételből, majd magának.
- Teát vagy tejet kérsz? – kérdezte a mardekárost.
- Teát kérek, köszönöm.
Lassan indult el a beszélgetés, a varázsló és a lányok egy ideig csak kóstolgatták egymást, de aztán szinte észrevétlenül levette őket a lábukról a férfi. Udvarias volt és humoros, igazán kellemesen elbeszélgettek.
Amikor Harry és Ron beléptek, azt látták, hogy a lányok és a szőke varázsló tökéletes harmóniában reggeliznek, és közben jókat nevetnek.


Miután Harry és Ron is elfoglalták a helyüket a társalgás némileg akadozni kezdett. Malfoy segélykérően nézett Hermionéra, aki értette a néma célzást. Szinte észrevétlenül terelte a beszélgetés fonalát úgy, hogy a három férfi véleménye felszínre kerüljön. Nem sok idő elteltével, mikor az aktuális kviddics bajnokság megvitatásához értek, a három boszorkány elhagyta az étkezőt. Az Odú előtti füves területen lévő pavilonba mentek és lehuppantak a hintaágyra. Ginny mosolyogva nézett a barna hajú griffendélesre.
- Szép munka volt, Hermione!
A lány visszamosolygott.
- Köszi a segítséget! Meg kell szokniuk, hogy Malfoyhoz tartozom és ha jövök, akkor nagy valószínűséggel vele teszem. Nincs kedvem hetente közéjük állni!
- Nem is kell, majd megszokják, de ehhez több időre van szükségük. Mit ne mondjak, ezt a Malfoyt eddig nem ismertem – fordult Luna Hermionéhoz –, de nem tartana sokáig, hogy megkedveljem!
- Lesz rá elég alkalmad! – nevetett a lány – Minimum… - itt hirtelen elharapta a mondatot.
- Minimum? – csapott le rögtön Ginny.
- Kéthetente jönni fogunk hozzátok, mint eddig is! – csavart egyet a lány a mondandóján.
Jaj ne! Majdnem elszóltam magam. Igaza van Malfoynak, ez nehezebb, mint gondoltam. Remélem, nem ölik egymást csendesen odabenn Harryvel és Ronnal.

Harry a távozó boszorkányok után nézett, majd amikor biztos volt benne, hogy már nem hallják Dracóhoz fordult.
- Mit talált a Perspicax?
- Semmi különöset, bár azt megjegyzem, volt egy furcsa momentum.
Ron is érdeklődéssel nézett a mardekárosra.
- Most mindent harapófogóval kell belőled kihúzni?
- Nem - rázta meg a fejét Draco –, csak nem is tudom, hogy mondjam. Azt mondta egész pontosan, hogy van egy ember, aki maga a behatoló és van egy más dimenzióban létező segítője. Azt, hogy ez mit jelent, nem árulta el.
- Más dimenzió? Esetleg egy párhuzamos világ? – gondolkozott hangosan Harry.
- Á, ez nagyon fantasztikus - felelte Ron.
- Nem tudom, Potter, de aggaszt, az biztos. Azt sem tudom, mi ellen kell védekeznem.
- Hermione állandó megfigyelés alá kerül – szögezte le Harry –, rád pedig szórok egy követő bűbájt.
- Nem szeretném kockáztatni a behatoló elfogását egy követő bűbájjal – felelte Draco. – Eddig is megvédtem magam, ezután is megleszek a segítségetek nélkül.
A férfi ezt most nem gúnyosan, hanem tényszerűen tudatta Harryvel. A fekete hajú griffendélesben tisztességes harcot folytatott az auror, akinek a feladata a varázslók védelme, és a roxfortos diák, akit a szőke varázsló sokszor megátkozott.
- Malfoy, ez nem csak rólad szól! – vetette közbe Ron – Hermione is veled él. Fúj, ez így kimondva nagyon gázos!
Harry és Draco elmosolyodtak Ron arckifejezését látva, de hamar visszakomolyodtak.
- Weasley, egy szóval sem mondtam, hogy ne védjétek meg a kis barátnőtöket, magamról beszéltem! – felelte Draco flegmán.
Harry kutatóan nézte, hiszen neki nemrég még arról beszélt, hogy kötelessége megvédeni az asszonyát. Valami megváltozott azóta? Esetleg összekülönböztek Hermionéval? Erre semmi sem utalt, amikor megérkeztek jó hangulatban találtak mindenkit. Draco ott ült a felesége mellett, róluk lehetett volna megmintázni a tökéletes házaspárt. A nő minden mozdulata szerelemről árulkodott, ami kissé meg is hökkentette Harryt. Soha nem gondolta volna, hogy a lány Malfoy mellett talál megnyugvást. Ha csak a pár hete történt beszélgetésre gondol, amikor Hermione bejelentette végre nekik az esküvőt… Akkor azt hitte, a lány szenved. Most úgy tűnik, hatalmasat tévedett.
- Potter! – Malfoy keze integetett Harry orra előtt - Visszatérnél?
- Itt vagyok - mondta mérgesen Harry.
- Ez valami griffendéles dolog? – kérdezte Malfoy – A múltkor Gr… Hermione is ezt csinálta. Nektek ezt a révedezést különórában tanították?
Ron mindent megtett, de mégsem bírta visszafojtani a nevetést. Két döbbent arccal nézett szembe, az egyik Harryé a másik Dracóé volt.
- Ron! – szólt rá a barátja szemrehányóan.
- Bocs, Harry, de ez nagyon találó volt! – odafordult Malfoyhoz – Ezt párszor velem is eljátszották és az a legszebb benne, hogy észre sem szokták venni a kiesést!
A vörös hajú varázsló tovább hahotázott. Malfoy szája is felfelé görbült, majd belőle is kitört a nevetés. Harry pár pillanatig tanácstalanul nézett egyikről a másikra, majd ő is csatlakozott.
A három boszorkány kikerekedett szemmel hallgatta a kihallatszó féktelen nevetést.


Draco volt, aki bontotta az asztalt.
- Mennünk kell, ma estére hivatalos vagyok a Mungóért tartandó jótékonysági bálba.
- Rendben, de tartsd nyitva a szemed!
- Nyitva tartom, Potter!
- Hermione is veled lesz? – kérdezte Ron.
- Természetesen, hiszen a feleségem.
- Vigyázz rá.
A szőke komolyan bólintott.
- Valaki jön tőletek? Aki vigyáz Gr… Hermionéra?
- Igen, oda küldöm George-ot. Viheti a menyasszonyát így legalább lesz egy közös estéjük – bólintott Harry. – De az is lehet, hogy én viszem el Ginnyt!
- Az még jobb lenne, nem érezné magát olyan elveszettnek Hermione sem!
- Majd megbeszélem vele és küldök baglyot.
- Rendben. Akkor én most megyek és összeszedem a feleségem.
A három férfi kilépett a házból.


**


Hermione idegesen készülődött. Az illatos fürdő valamennyire ellazította, de még mindig rettegett az előtte álló estétől. Mikor eljöttek az Odúból, akkor mondta el Malfoy, hogy ő az esti jótékonysági bál egyik fővédnöke, és ezért részt kell venniük rajta. Az a megoldás fel sem merült, hogy a lány otthon maradjon.
Visszagondolt a délutánra.
- Granger, mondtam neked, hogy el kell jönnöd velem bizonyos rendezvényekre. Nem kell félned, melletted leszek egész este!
- Nem tudom, hogy az ilyen alkalmakon hogyan kell helyesen viselkedni – a lány a kezeit tördelve nézett fel a szőke varázslóra. – Nem szoktam ilyen bálokra járni, a roxfortos bál volt az utolsó bál az életemben. Meg az első is. Ott sem szerepeltem túl fényesen, pedig ott Krumra figyelt mindenki, de te utólag még a ruhámat is lecikizted…- és a lány csak beszélt, beszélt, zavarában hol dadogva, hol olyan gyorsan, hogy Draco semmit sem értett meg belőle.
Hirtelen elhatározással közel lépett a boszorkányhoz és mindkét karját megragadta. Hermione meglepetésében elhallgatott.
- Granger, nem kell semmi extrát tenned, csak légy önmagad. A roxforti bálon pedig nem tettél semmi rosszat és gyönyörű is voltál.
A lányban benne akadt a tiltakozás.
- Gyönyörű? Én? – kérdezte félszegen.
- Már megint kezded! – mosolyodott el a férje.
- Mit? – nézett rá csodálkozva a lány.
- Bókokat vársz.
- Jaj, Malfoy, miért csinálod ezt velem? – a lány érezte, hogy elpirul. – Nem akarok belőled bókokat kicsikarni!
- Pedig nagyon úgy néz ki a dolog. Hát legyen: ha hiszed, ha nem, meglepetéssel veszem észre nap, mint nap, hogy valójában milyen szép vagy! A szépséged részben belülről fakad, a jellemedből és a gondolkodásodból, de a másik részt a külsődben kell keresni, a hajadban, a szemedben, a mosolyodban, a…
- Kérlek, kérlek, hagyd abba! – A nő öntudatlanul tapasztotta a kezét a mardekáros szájára, akit meglepett Hermione érintése. – Csak azért mondod, hogy bátorságot önts belém, egy pillanatig sem gondolod komolyan – a hangja suttogássá tompult –, értem én, hiszen neked ebben nagy tapasztalatod van, hiszen a Mardekár hercege minden boszorkánynak el tudja csavarni a fejét szép szavakkal, rábeszéléssel. De velem ezt nem játszhatod el, Draco, mert én nem a szeretőd vagyok! Rám kár az időd vesztegetned, ha letelik az egy év, úgy elmegyek, mintha itt sem lettem volna. – Hermione nem értette, ettől miért szorul össze a gyomra, de folytatta. – Szóval, megkérlek rá, ne játssz velem.
A férfi komolyan nézett le a feleségére. Finoman levette a nő kezét a szájáról, megfordította és gyengéden megcsókolta a kézfejét.
- Minden szót komolyan gondoltam, Granger! – ezzel sarkon fordult és ott hagyta a meglepett boszorkányt.

Hermione sóhajtva emelkedett ki a fürdőkádból. Amire kilépett a szobájába, Hatty már várta.
- Miss. Hermione, sietnünk kell, a fiatalúr mérges lesz, ha nem lesz kész idejében! Mindig pontosan érkezik mindenhova!
A házimanó közben már hozta is a lány ruháját. Egy királykék estélyi volt, valami lágy esésű anyagból, ami remekült állt a lányon, ott volt hangsúlyos, ahol kellett és ott javított viselőjén, ahol arra szükség volt. A nő álmélkodva nézte a tükörben azt az öntudatos fiatal boszorkányt, aki szembe nézett vele. A fejét határozottan tartotta, az ajkán egy sejtelmes mosoly játszott, a szeme csillogott.
Hatty gyorsan széket tolt úrnője alá és nekilátott frizurát készíteni a rakoncátlan hosszú tincsekből. Negyed óra alatt elkészült, és Hermione legnagyobb meglepetésére teljesen profi fodrásznak tűnt.
- Hatty, ez csodásan sikerült! – nézett mosolyogva a fiatal boszorkány az apró teremtésre.
- Köszönöm, Miss. Hermione, remélem, a fiatalúr is elégedett lesz! – a manó hangja tele volt örömmel.
Mint egy végszóra, kopogás hallatszott Hermione ajtaján, majd lenyomódott a kilincs és a kinyíló ajtóban a férje szólalt meg.
- Bejöhetek?
- Persze – válaszolta a lány csendesen.
A fiatal varázsló elismerően nézett a lányra.
- Remekül nézel ki, Granger! Hatty jó munkát végzett a hajaddal!
- Kösz, Malfoy! Minek köszönhetem a látogatást? – Hermione érezte, hogy nem hangzott túl barátságosnak, amit mondott, ezért kicsit finomítani próbált. – Úgy értem, mindjárt kész vagyok és indulhatunk!
- Akkor még időben jöttem - a férfi mögé lépett és egy nyakéket mutatott fel neki a tükörben. – Ha megengeded, felcsatolom!
A griffendéles csak bólintott. Amikor megérezte Malfoy ujjait a nyakán, úgy érezte, rögvest tüzet fog a bőre. Lehunyta a szemeit és összeszorított szájjal küzdött a kellemes borzongás ellen. A jól ismert mentás illat körbevette őket, összevegyült a hajából áradó epres-vaníliás illattal.
A férfi keze alig érezhetően megremegett, aztán már nem volt ott a lány nyakán. A nyakék súlya meglepte Hermionét. Amikor meglátta a tükörben, elmosolyodott. Nagyon finom darab volt, különböző hosszúságú aranyláncocskák lógtak a fő darabról, háromszög alakot mintázva. A láncok végén egy-egy gyémánt foglalt helyet, a középső leghosszabb szál pont a két keble közé simult. Mintha odamérték volna a készítésekor.
- Ez gyönyörű - nézett Dracóra a tükörben.
A férfi megbabonázva figyelte az előbb említett középső láncocskát, majd hirtelen elkapta a pillantását a lány dekoltázsáról.
Szó nélkül nyújtotta a szett másik darabját, a pár fülbevalót. Hermione beillesztette őket a fülébe és elmosolyodott az összhatáson. Remekül állt neki az ékszer. A következő pillanatban Draco már mellette állt és az utolsó darabot, egy karláncot csatolt a csuklójára.
- Még sosem volt ennyi és ilyen ékszer rajtam – suttogta a lány.
- Majd hozzászoksz. Most pedig, ha készen vagy, akár indulhatnánk is – nézett rá a mardekáros.

12. fejezet